Sztojka Sebestyén Gergő drámáját adták elő a végzős színművészek, és lehetőségem volt meginterjúlni Sebit, aki egyben a drámaírója és az egyik színésze is Az Angyalnak. Az előadás a Tamási Áron Színházzal koprodukcióban készült, a rendező Pálffy Tibor volt.
A harmadéves sziniseknek ez már az ötödik bemutatójuk volt. Az előző előadásaikat is láttam. A Hairt, a Chioggiai csetepatét, a Mesél a bécsi erdőt és a New Genesist (személyes kedvencem). Nagyon produktívak és színesek voltak idén, mindegyik előadásukban egy új arcukat mutatták meg. Összehasonlítva a korábbi előadásaikhoz nekem ez különösen tetszett. A New Genesist talán semmi nem fogja már nálam felülmúlni, mindenesetre nagyon ajánlom Az Angyalt-t is. Egy olyan előadás, amiben nem kell keresni az aktualitást, mert rólunk szól, a mai fiatalok problémáiról. Komoly is és vicces oldalról is megközelítve.
Az Angyal c. dráma cselekményeit nem egy jellegzetes hófehér ruhás, szárnyas angyal megjelenése indít el, hanem egy full feketébe öltözött csaj, telitetovált kezekkel, kócos fekete hajjal, raszta tincsekkel, egy ketrecben, mintha egy kalitkába zárt madár lenne.
Az angyal teljesíti mindenkinek a kívánságait, de nem feltétlenül az elhangzott kérések valósulnak be, hanem az, amit igazán, a szívük mélyén kívánnak az emberek. Ebből és egymás kívánságainak kereszteződéséből kezdődnek a bonyodalmak.
Nem csak a kívánságokat és a valódi kívánságok beteljesülését láthatjuk, a darab ennél tovább megy. Továbbgondolja tudományos, szexuális, családi, politikai, társadalmi szemszögből is, hogy mi történne a világban, ha valójában teljesülnének a legelrejtettebb vágyaink is. Mire és hogyan használná ezt az emberiség?
A humoros, érdekfeszítő jelenetek között élő DJ-zésben lehetett részünk, különösen jók voltak az előadás zenei részei és a vizualitás is, de lessünk be egy kicsit Sebivel a színfalak és az írás folyamatok mögé is!
Tavaly ilyenkor, mikor néztem, hogy milyen egyetemre menjek, szembejött velem a teatrológia, de nem tudtam, hogy mit jelent. A YouTube kidobott egy videót, amiben te pont erről beszélsz, mert akkor te is teatrológus hallgató voltál Marosvásárhelyen. Akkor még nem is sejtettem, hogy idén én foglak interjúztatni, és azt se, hogy azóta Kolozsváron lettél szinis. A videóban beszéltél róla, hogy nagyon tetszik neked ez a szakma, a teatrológia. Hogy csöppentél bele mégis a színészkedésbe?
Két évet végeztem Vásárhelyen, és a harmadikat befagyasztottam. Lehet egyszer majd megcsinálom. Én budapesti vagyok, egy ilyen drámás iskolában végeztem és annak jártam a felnőtt képzésére. Az én tapasztalataim szerint az rettenetes volt. Az bennem kinyírta azt, hogy én színész akarok lenni és akkor úgy voltam vele, hogy oké, nagyon érdekel az írás, és színházzal akarok foglalkozni. A színészet ott nekem elszakadt, és akkor elmentem teatrológiára. Mert a romániai egyetemeken a felvételi mindig később van és lecsúsztam a kaposvári felvételiről, és pont felvettek Vásárhelyre. Azért volt ez, egy ilyen nagyon szerencsés helyzet, mert hát akkoriban a családom pont olyan helyzetben volt, hogy nem tudtuk volna anyagilag finanszírozni és akkor felvettek első helyre, és azzal járt valamennyi pénz, ami bőven kisegítette a családomat, és akkor az így nagyon szépen összejött. Aztán be is kovidoltak minket. Körülbelül ezért hagytam ott a teatrológiát, mert a gyakorlati képzés nagyjából nulla volt, nem tudtunk bejárni a színészeknek a próbáira, nem tudtunk élőben kapcsolódni semelyik más szakhoz, és akkor úgy voltam vele, hogy oké, ennek így nincs semmi értelme.
Vásárhelyen úgy működik a szisztéma, hogy van egy rendezői szak, és csinálnak előadásokat, és abba hívnak embereket, nem csak sziniseket, hanem például minket is hívtak, teatrológusokat. És amikor hívtak, és elkezdtem játszani, akkor eszembe jutott, hogy basszus rohadtul hiányzik, hogy én játsszak. És akkor úgy döntöttem, hogy akkor felvételizek szépen.
Miért döntöttél úgy, hogy Romániában szeretnél tanulni?
Tizenkilenc éves voltam, és nagyon szerelmes voltam egy lányba. Jártunk három évig, és szakított velem a csaj, és én nagyon elkeseredtem. És úgy voltam vele, hogy húú nagyon mehetnékem van itthonról és két lehetőségem volt, vagy felvesznek Vásárhelyre vagy kimegyek Angliába falat festeni nagyon jó pénzért. Úgyhogy nem szedtem meg magam Angliában, de végeredményben az a története, hogy szerelmi bánatomban és fiatalos lendületemben azt éreztem, hogy menni akarok.
Hogyan született meg Az Angyal? Mi ihlette? Mesélj az írás szakaszairól.
Azt hiszem a szorongás ihlette ezeket a dolgokat. A minap gondolkoztam azon, hogy azért nagyon nehéz csinálni ezt a színészet dolgot, mert nagyon problémaközpontú a szakma. Olyan értelemben, hogy a drámák, az anyagok, amiket színre viszünk mindig konfliktusok, problémák stb. Basszus nem lehet ezt örökké csinálni, egyszerűen kimeríti az ember lelkét. Én gyakran azt élem át színészként, hogy a munkám nagy része- például a Chioggiai csetepatéban, a Mesél a bécsi erdőben- aktualizálok olyan problémákat, amiket ötszáz évvel ezelőtti drámaíró megélt, átélt, kifejezett, csak a modern embernek most már nincs túl sok köze hozzá, és az én munkám meg az, hogy ezeket a problémákat tegyem átélhetővé. És tulajdonképpen az Az Angyal egyik szándéka, hogy a srácoknak olyan anyagot tudjak nyújtani, ami lehet, hogy a mi problémánk. Nem aktualizálni kell, hanem beszélhetünk végre arról, hogy mi van most.
Élem az életemet, gyűlnek a saját életem problémái, konfliktusai, amiket vagy megoldok vagy nem, és akkor ebből születik egy nagy adag feszültség. És én éppen úgy adom magamból ki, hogy leülök és írok.
Mikor íródott?
Ha jól emlékszem akkor olyan január-februárban kezdtem el megírni. És mindig annyi volt a metódus, hogy megírtam egy verziót, átküldtem Tibornak, a rendezőnek, mondta, hogy mit szeretne vele csinálni, mit szeretne változtatni. Amit jónak láttam abból azt változtattam és ment egy ilyen oda vissza játék, azt hiszem hat vagy hét verzió született. Maga az írás folyamata az nagyon gyors volt, két összefüggő nap alatt írtam meg, egy ilyen nagyon fanatikus állapotban. Nagyon-nagyon jó érzés volt. Utána a szerkesztés volt hosszú.
Mennyire személyes a darab? Voltak-e személyes élethelyzetek beleszőve? Akár a te életedből, vagy az évfolyamotok közös pillanataiból?
Voltak, vannak poénok, amik amúgy osztály poénok. Pont ki volt húzva egy rész, ami egy másfél oldalnyi poénkodás. Azt a dramaturg húzta ki, és nagyon jól tette, én is kihúztam volna. A munkás részt is valós események ihlették. Apám építkezett és nyáron mentem én is dolgozni hozzájuk. Nagyon vicces volt. Beszélgettünk velük, és sok mondat egy az egyben az, amit ők mondtak. Ha olvasom a drámát, akkor én se hinném el, hogy ezt így valaha emberek teljes szívvel kimondták, de kimondják, elképesztő.
Milyen volt Pálffy Tiborral dolgozni így, hogy először dolgoztatok rendezővel?
Tiborral zseniális volt dolgozni. Alapjáraton én azt nagyon szeretem Tiborban, hogy nem feltétlenül kész koncepcióval érkezik, hanem nagyon kíváncsi arra, hogy a színész mit ajánl. Javasol valamit a színész, és ahhoz Tibor hozzátesz valamit, aztán a színész is, aztán megint Tibor, van egy fokozatos épülés. És lehet, hogy az egészet elvetjük, mert lehet, hogy gyökereiben nem talál oda, de attól függetlenül az az út, amit bejártunk, az ott van az előadott darab mögött, és azt éreztem, hogy Tiborral eszméletlen könnyű nagyon produktívan dolgozni, ezen kívül meg egy csodálatos ember, én oda vagyok érte.
Mennyi beleszólásod volt a rendezés folyamataiba? Például a szereposztásban?
Ó, igen. Kérdezte tőlem Tibor, hogy mit gondolok szerintem, kinek kit kellene játszani. Ebbe nagyon nem akartam beleszólni, azt éreztem, hogy nekem ebbe semmi jogom nincs beleszólni. Már csak abból is kiindulva, hogy az osztály tagja vagyok, egyszerűen nagyon kellemetlen szituációnak tűnt volna az, hogyha én elkezdtem volna ajánlatokat tenni Tibornak. Biztos vagyok benne, hogy nem vette volna jól ki magát. Rendezésbe pedig nem is akartam beleszólni tekintettel arra, hogy Tibor profizmusához képest az, ahogyan én rendezném, semmi. Nekem színészként megvan a magam dolga, amit én el tudok végezni és el kell végeznem, nekem azzal kellett foglalkoznom.
A többieknek voltak beleszólásaik, ajánlataik?
Persze, például a meleg jelenetet úgy csinálták meg, hogy Tibor ment kronológiai sorrendben a jelenetekkel, és a két fiúnak volt egy fél felvonása, amiben nem csináltak semmit. Lementek az udvarra, megcsinálták a jelenetet, feljöttek, bemutatták azt, amit ők csináltak az udvaron, és mondta Tibor, hogy ez tökéletes, azóta úgy játsszák. Tibor nagyon fogékony volt az ilyen ötletekre.
Voltak-e nehézségek?
Igen, volt egy eset, amikor Tiborék kihúztak szöveget és nem értettem egyet az összes kihúzással, azt például viszonylag nehezen viseltem. Nem is feltétlenül nehézség volt, hanem egy ilyen plusz érzelmi töltet, amit kiváltott belőlem, de azt hiszem ezzel pont számolt Tibor, hogy nekem a szöveget elengedni nehéz lesz. Nagyon előre tekintő volt.
És mi volt az, ami nagyon gördülékenyen ment?
Ami könnyű volt szerintem, vagy könnyebbé tett mindent, hogy azt láttam, az osztálynak az anyag nagyon tetszik. Szerettük, mert az volt bennünk, hogy végre beszélhetünk olyan tartalomról, végre olyat közvetíthetünk a nézőknek, ami minket tényleg érdekel. Ez nagyon jó élmény volt, érezni, hogy egy idő után Az Angyal, az már nem munka, nem projekt, hanem egy közös cél. És erre nagyon nagy szükségünk volt. Ezt nagyon jó volt átélni.
Még hol és mikor fogjátok játszani?
Ugye most játsszuk Unscen-en, biztos, hogy fogjuk még Kolozsváron, ezen kívül nem tudom, hogy más fesztiválra visszük-e, mert ez mindig technika függő. Ezen kívül tervben van, hogy a sepsiszentgyörgyi igazgatónő visszahív minket nyár elején. Ez még szervezés alatt áll az egyetem és a színház között. Ilyen technikai dolgokat kell elintézni, mint pénz kérdés, adminisztráció stb., úgyhogy ez még nem biztos, de van rá esély, hogy megvalósuljon.
Mi a terved egyetem után? Milyen lehetőségeid vannak? Nehéz-e egyetem után elhelyezkedni?
Rettentő nehéz. Sehol nincsenek helyek tudtommal. Én olyan ember vagyok, aki törekszik a belső békéjére, és az én élettörténetemben mindig a színészet volt az, ami meg tudta ezt teremteni. A színpadon kiélem a bosszúságaimat, a feszültségeimet, az exhibicionizmusomat. A magánéletemben pedig nagyon chilles ember vagyok, és nem törekszem a drámára, úgyhogy azt hiszem, hogy nekem ez egy terapiás dolog, amit imádok is csinálni. Most azt mondom, hogy a világért se csinálnék mást. Ez akkor lesz majd vicces, hogy ha ne adj Isten odáig jutok, hogy nem lesz lehetőségem színészkedni. Az nagy kérdés, hogy akkor mi lesz. Én sem tudom.
Most azt érzem, hogy nagyon kötetlen vagyok a saját mozgásomban, és szeretném azt mondani, hogy oda megyek ahova hívnak, csak ezt ugye azért nem nagyon tudom mondani, mert nem nagyon hívnak minket. Az hogy mit szeretnék, az mellékes, mert nagyon jól érzem magam Erdélyben, úgy érzem, hogy megtaláltam magamat itt, vissza is tudnék menni Magyarországra, ott is újra meg tudnám találni magamat. Nem feltétlenül az a kérdés, hogy én hol akarok lenni, hanem, hogy engem akar-e valaki, hogy ott legyek.
További előadásaikat az évfolyam Facebook oldalán követhetitek: Végzős színművészek 2024
képek: Barabás Zsolt