Megérkezett a Mel’amour első nagylemeze, ami biztosan nem is az utolsó. A zenekar Valahová Messze című albuma nem hazudtolja meg magát, messzeségbe repítő igazi érzelmi barangolásban van részünk ezt hallgatva. Jelenségükről illetve az együttes jelen és jövőképéről beszélgettünk Pfeifer Melanyval és Péter László Csanáddal a Republic HUB-ban.
Mennyire volt tudatos a lemez felépítésénél az érzelmek meglovagolása?
Péter László Csanád: Ez egyszerre volt tudatos és mégsem; ahogy Melany szokta mondani: a Valahová Messze című dalunkkal azonosítanak a legtöbben, mivel ez volt a legelső. Tudatos ugyanakkor azért nem volt, mert hetek kellenének ahhoz, hogy a zenekaron belül közös nevezőre jussunk. A Valahová Messze kivétel, az első témát, ami csendet is idéz elő a teremben, egyöntetűen mindenki magáénak érezte, tudtuk, hogy nem kell tovább keresgélnünk. Az idő múlásával egyre több értelmet nyert, hogy miért a Valahová Messze lesz az albumunk címe. Mi minél messzebbre szeretnénk jutni.
Hisztek abban, hogy az idő múlásával egy album átalakul, esetleg mást vagy többet jelent később?
Pfeifer Melany: Persze, sőt, ha megkérdezik, hogy hogyan készül el egy dal, arra nem is lehet pontos választ adni. Függ attól, hogy éppen milyen időszakban van az ember, és hogy pont jókor legyen ott egy gitár. A szövegek megírása nem annyira tudatos, mint amennyire a zenékben hallatszik. Ez olyan, mint amikor az iskolában elemeznek egy verset és megkérdezik, hogy a költő mit mondana, vagy mit gondolna erről. Mindig más és új információt közöl. Ez azért jó, mert mindenkinek mást jelent az album, és pont ezért számunkra is mindig rejt még újdonságokat.
P. L. Cs.: A múltkor meg is jártuk ezt, a Nem a mi táncunk című számunkkal. Ez a dal érdekes ívet hozott a zenekar életében, ugyanis amikor megszületett, egyből kedvencünkké vált, hosszú időn keresztül. Ezt követően egyszer csak jött egy periódus a zenekar életében, amikor ki is hagytuk, mert úgy éreztük nem működik. Aztán az idei próbákon egyből éreztük, hogy nem opció az, hogy nem lesz benne rendszeresen a repertoárban. Ilyen formán új értelmet nyert. Bizonyára pár éven belül máshogyan fogjuk értelmezni számainkat és az egész albumot.
Szerintetek a zenétek hol tud igazán kiteljesedni? Kell hozzá egy bizonyos közeg vagy élet szituáció?
P. M. : Én simán el tudom képzelni, hogy reggel megyek munkába, és közben Mel’amour-t hallgatok vagy egy hosszú nap után a kocsiban a rádióban hallom, és ettől megnyugszom.
P. L. Cs.: A szövegvilág ennél komplexebb. A dalok közül 10 dal szövegét Melany szerezte, 3 dal szövegét pedig Hujber Szabolcs írta. Úgy érzem a dalok mélyebbek, nem mondanám, hogy esti kocogós számok. Nem vagyok meggyőződve, hogy a zenénk erre a hivatott. Persze vannak dalok és dalok.
Mennyire alapszanak reális érzelmeken a zenéitek szövegei?
P. L. Cs.: Célunk volt, hogy a zenéink megélt eseményekből inspirálódjanak. Ne fiktív dolgokról énekeljünk, ne valótlan vágy-álmakról szóljon. Hanem arról, amin ténylegesen átmentünk, ami megtörtént és ezáltal hiszem azt, hogy hitelesek tudunk lenni, mert arról zenélünk, amin keresztül mentünk. Ezek mélyebb gondolatok, még ha hétköznapi témákról is szólnak. Meghallgatás után még párszor érdemes átrágni a szövegeket.
fotó: Kacsó Dávid Albert
Milyennek képzelitek a jövőtöket? Főleg a streaming világában szeretnétek létezni vagy koncert-centrikus zenekar akartok lenni?
P. L. Cs.: Abszolút koncert-centrikus!
P. M.: Koncert-centrikus!
P. L. Cs.: Mi tipikusan ez vagyunk, persze szeretjük a stúdiós feladatokat, de a zenénk élőben tud nagyot szólni. Mi az élő hangszeres megszólalásnak hívei vagyunk.
P. M.: Szokták mondani, hogy a streaming számok hozzák a koncert lehetőségeket. Nagyon reméljük, nálunk nem ez a forgatókönyv, hiszen nagyon nehéz labdába rúgni a mai közegben. Szeretnénk kialakítani egy kicsi szerető tábort, akikhez szólni tudunk, ha ez megerősödik talán eljuthat ez Magyarországra is. Ezért nem volt kérdés, hogy mi magyarul szeretnénk zenélni. Ha hiteles a zenénk, akkor fülekre talál.
A zenekaron belül milyen a közös munka?
P. L. Cs.: Nagyon sok mindent próbáltunk, de úgy érzem végre megtaláltuk, hogy nekünk mi áll jól. Mindenkinek van ötlete, és mindenki hozza magával a saját zenei világát. Ezt a fajta őszinteséget szeretem a zenekaron belül, hogy nem akarunk semmilyen séma után mozogni, nem akarunk valakihez hasonlítani, hanem egyszerűen a saját ízlésvilágunkat szeretnénk összefoglalni a dalainkon belül.
Kaphatóak vagytok-e a kollaborációra?
P. M.: Persze, természetesen! Ez a lemez felnőttebbé tette ezt a zenekart. Most felmész a közösségi médiára, és a nevünk mellé teheted, hogy van egy nagylemezünk. Sokkal komolyabban vesznek így a szakmában, és nagyon meg szeretnénk tapasztalni milyen egy erdélyi turné valaki mellett. Nem titkolt vágyunk, hogy vannak zenekarok, akik konkrétan érdekelnének, és szeretnénk együtt dolgozni velük a jövőben.
P. L. Cs.: Teljes mértékben nyitottak vagyunk erre, és nem várjuk senkitől, hogy szárnyaink alá vegyen, de egyértelműen tudjuk, hogy szüksége van egy kezdő zenekarnak egy ilyen löketre.
fotó: Kacsó Dávid Albert
Ha kívülről néznétek magatokra, mint ismeretlen zenekarra, akkor mi lenne a véleményetek a Mel’amour-ról? Szimpatikus lenne az általatok hangszerelt zenekar idegen szemmel?
P. L. Cs.: Nekem egy gondolat jutott az eszembe: színes. Mi önmagunkat is egy elég színes egyéniségeknek tartjuk és a zenénk is ezt tükrözi. Egyik pillanatban szomorúság, másikban öröm a harmadikon felnevetsz és a negyedik egy más számodra ismeretlen érzelmet boncol. Engem biztos megfogna, és nem azért mert elfogult vagyok a Mel’amourral szemben. A számomra fontos zenekarok is azért lettek a kedvenceim, mert egy albumon belül rengeteg érzelmet kaptam: hatást, üzenetet, érzéseket. A mi lemezünkkel kapcsolatban is ezt érzem, és pontosan ezért elégedett vagyok és boldog.
És mi is nagyon boldogak vagyunk, hogy nem maradunk utánpótlás nélkül, ha energetikus magyar zenekarokról beszélünk. Ez volt a Mel’amour, köszi lányok-fiúk!