Tudod ki az a Ion-Marcel Ciolacu? Na és Alina-Ștefania Gorghiu? Esetleg Ligia Deca vagy Marcel Ioan Boloș? De Kelemen Hunor azért már megvan, ugye?….ugye? Jó, könnyebbet kérdezek. Románia köztársasági elnöke ki most? És ő melyik párt jelöltje?… Oké, amíg kiguglizod: miniszterelnök, igazságügyi miniszter, tanügyi miniszter, pénzügyi miniszter, az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) elnöke, Klaus Johannis, PNL (Partidul Național Liberal). Miben fogadunk, hogy ha Orbán Viktort kérdezek még ki se mondom a szót és már a teljes politikai életrajzát felmondod, mint oviban annó a Kiskarácsonyt, de Csák János, Bóka János, Gulyás Gergely, Lázár János neve is ismerősebben cseng. És akkor nem is beszélve Novák Katalinról, Gyurcsány Ferencről, Varga Juditról és Magyar Péterről.
Egyik este kocsmázáskor random feltettem a fenti kérdéseket a társaságban, és finoman fogalmazva nem vágtak egymás szavába ifjú barátaim. Meglepett, de valahol mégsem. Elgondolkodtató, ijesztő, szomorú és végtelenül kétségbe ejtő, hogy kis túlzással azt is tudjuk milyen bugyit hord Varga Judit, de azt nem, hogy kik vezetik az országot, ahol élünk. Értsd jól, vannak kivételek, a rögtönzött fókuszcsoportos kutatásom mintája nem általánosítható, de bátorítalak, hogy tedd fel te is a kérdéseket a te társaságodban. Aztán abból kiderül, hogy mégiscsak általánosíthatunk-e.
Az idősebb generáció erre egyből ráhorkantja, hogy persze „mert a mai fiatalokat semmi sem érdekli”, ami szerintem egyáltalán nem igaz. Koronavírus idején, a járvány alatti lezárások miatt felszabadult időmben partyzás helyett, de aztán később is, most is, sokszor az egyébként akár fontosabb teendőim mellett, és helyett, napi szinten, nagy mennyiségekben fogyasztottam s fogyasztom előszeretettel a Telexet, Partizánt, Jólvanezígyet, Pottyondit. Hallgatom, olvasom, nézem ahol érem, mert érdekel. Mert érzem, hogy nagyon fontos. Még nekem is, aki távol van a tűztől, csak nézője vagyok a meccsnek, nem is a lelátóról, hanem a tévé mögött (túl sok focit nézek mostanában), érted na. Ez én vagyok, én és az erdélyi fiatalok zöme. Mondok durvábbat is. Szerintem ki vagyunk éhezve. Nem mondom, hogy politizálni akarunk, de mi már abban a világban nőttünk fel, ahol a távoli világ is közel tud lenni, ha akarjuk, de akkor is, ha nem. Ahol egy kattintás, és a bolygó másik felét látjuk, ahol bombák robbannak, és királyfi születik, és az oroszlán elkapja a gazellát, és emberek (akarom mondani szuszogó szörnyek) gyilkolnak, és sztárok házasodnak és tömegek tüntetnek és ismerős és ismeretlen emberek döntenek. Szóval ezek mind k*rva távol vannak és k*rva közel is, utóbbi azt elhitetve velünk, hogy hatással lehetünk bármire, ami megint nagyon cseles kérdés, mert igaz is, meg egyáltalán nem is. A lényeg, hogy nem, nem akarunk mind politizálni, bár hozzáteszem, hogy bár akarnánk, mert több jófej, okos, fiatal csajra és srácra lenne szükség a nagy tornyos házakban a kapitóliumokban, de nekünk csak igényünk van arra, hogy tudjunk arról, ami történik. Mert ehhez szoktatott minket anya és apa és a nénik és a bácsik és a lapos képernyők. Ezen igényünket pedig kénytelenek vagyunk külföldi fórumokkal kielégíteni, hazai híján.
Itthon ötvenes, túl szorosra húzott nyakkendőt viselő sápadt, savanyú arcú, magukat politikusoknak tituláló faszik osztják az észt, hangszínt sosem ismerő monoton hangon a tévében, a semmiről. Nem beszélnek semmiről. Azaz semmiről nem beszélnek. Múltkor, bevallom teljesen véletlenül keveredtem egy ilyen fantasztikus műsorhoz, s akkor már mondom, nézzük mizu van itthon, nehogymár lemaradjak valamiről. Fél órát bírtam ki, szünettel együtt, és tudod mit tudtam meg? Semmit. És nem az igencsak mérsékelt román tudásom volt ennek az oka. Véleményem szerint kettő magyarázata volt ennek, és annak, hogy a barátaim nem tudják, kik a minisztereink. Először is, az van, hogy nincs semmi, nem történik nagyjából semmi sem. Legalábbis olyan esemény, határozat, fenomén, ami akkora változást hozna, akkora hatása lenne ránk, amiről ne akarnánk nem tudni, az elmúlt években nem mutatkozott. Kisebb-nagyobb lépések ámbár meg lettek lépve, de ezeket szinte azonnal visszalépés követte, halvány lábnyomot hagyva, előre-hátra lépegetések, mókás tánc ez a román politika. Máskülönben pedig csatorna sincsen, ahol a semmit, vagy a valamit kommunikálni lehetne a lakosság hetven alatti lakosságának úgy, ahogy a semmit és valamit meghallják, és fél óra után nem érzik úgy magukat szegény emberek, mint akiken átment egy kombájn, és nem kapcsolnak el, hogy aztán megnézzék, hogy miként süti Orbán a malacot meg hogy viszi csődbe az országát, és Varga Judit megtalálta-e a polcról ledobált könyveket és épp milyen bugyit hordott, mikor a kegyelmi kérelmet aláírta.
Mostanában megint mozgósítások vannak. Az ismerőseim szezonnyitó kirándulós képei között be-beköszön egy-egy sima arcú, szimpatikusra sminkelt, betanult szövegű politikus, szebbnél-szebb kampányfilmecskékkel és olyan ígéretekkel, amikre csak bólogatni, helyeselni és aláírni lehet, és amiket már lassan kívülről tudok. Jól is teszik. Én csak annyit szeretnék, hogy hadd ne tudjam jobban még így is, hogy miért harcol Donáth Anna és mit nyilatkozott Gulyás Gergely, és ne a 4 órás Partizános politikai vitákra szenderedjek el éjnek idején. Ha én, mint szavazati joggal rendelkező romániai fiatal kérhetek valamit az az, hogy legyen olyan csatorna, akár YouTube-on, akár tévében, ahol az én nyelvemen, egy fokkal lelkesebben beszélnek szekértő emberek, szakértő minőségben, de nem kevésbé érthetően. A Recorder platform például az egyetlen, akik eszembe jutnak és itteniek, hasonló kezdeményenyezésekkel, őket nagyon ajánlom.
Mit bánom én, akár a semmiről is beszéljenek, de nem árt, ha történik is valami „mérvadó”.:)
Kiemelt kép: Facebook-Guvernul României