Veszélyes hely a világ – halljuk mantraként már kiskorunktól kezdve. Ne bízz az emberekben, ne beszélgess idegenekkel, félj, vigyázz, óvakodj… Ezt látjuk, ezt tanuljuk – ha nem közvetlenül, hát génjeinken keresztül örököljük át felmenőinktől, akik háborúkat éltek meg, elnyomó rendszerekben kellett boldogulniuk.
És bár napjainkban is dúlnak háborúk – szégyellem magam, egy pillanat erejéig ismét elfelejtettem –, valljuk be, nem leselkedik ránk minden bokorból veszély, csakugyan jobb helyzetben vagyunk, mint megboldogult őseink. Úgyhogy akármilyen sablonosan is hanzgik: Merjünk élni! Merjünk olyasmit csinálni, amire drága nagyanyáink ujjaikat rázva mutogatnák: Ejnye bejnye, gyermekem!.
Nekem ez volt a stoppolás. Két évvel ezelőtt még legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy akácillatú tavaszi hétvégéimre tervezett kiruccanásaim szerves és sokszor legizgalmasabb része lesz a stoppolás. Az utazásnak ezt a formáját választva legalább annyi mindent lehet tanulni, mint könyveket bújva vagy a facebookon véletlenül ránktaláló cikkeket olvasva.
Hogy micsodát?
Például alázatot és segítségkérést. Pénzközpontú világunkban könnyű elfelejteni, hogy milyen kérni és önzetlenül kapni, őszintén, egymás szemébe nézve mondani köszönetet és valóban érezni is a hálát. Majd a természet egyensúlyát fenntartva másképp, más formában, más valakinek visszaadni ezt a segítséget. Hétköznapi varázslat.
Vagy éppen bizalmat. Mert egészen felszabadító, amikor kiderül, hogy gyermekkorunk meséi nem föltétlenül igazak, a furcsa néni nem a gonosz boszorkány, az öreg bácsi pedig nem az ördög. Aki kedves, nem biztos, hogy hátsó szándéka van és segítségét elfogadva 3 próbát kiállva nyerhetjük majd vissza szabadságunkat.
Félreértés ne essék, azért a gázsprét tessék kéznél tartani! – hisz a sárkányok, szörnyek, gonosz boszorkányok is köztünk járnak. De talán sokkal kevesebben, mint szobáink óvó és elszigetelő falai között gondolnánk. Többen vannak viszont a tündérek és tündérkeresztanyák, lovagok és táltos paripák. De velük csak akkor találkozunk majd, ha őket keressük útjainkon. Ha nem hiszed, járj utána.
